H I R D E T M É N Y
ÓVODAI BEIRATÁS 2023/2024-es NEVELÉSI ÉVRE
Tisztelt Szülők!
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8 § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.
Az Nkt. 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
Ennek értelmében, a 2023/2024-es nevelési évre kötelező azon gyermekek beíratása, akik 2023. augusztus 31-ig a 3. életévüket betöltik.
Az Nkt. 49. § (1) bekezdése alapján az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, (2023. november 01-ig). (Nkt. 8. § (1)).
Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el, és pénzbírsággal sújtható.
A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
Külföldön történő óvodakötelezettség teljesítés
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha a gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének – jogszabályban előírt- utolsó határnapját (2023. május 20.) követő tizenöt napon belül, azaz 2023. június 4-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha a gyermek az óvodakötelezettségét az jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt is.
A szülő – tárgyév május 25. napjáig benyújtott- kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
A beiratkozáshoz szükséges okiratok, dokumentumok:
Beiratkozás időpontja:
2023. április 20., 21. (csütörtök, péntek) 10 órától 15 óráig.
Az első óvodai foglalkozási nap, a 2023/2024-es nevelési év első napja: 2023. szeptember 1.
Az óvoda felvételi körzethatára az alábbi linken megtekinthető:
https://kir2korzet3h.kir.hu/Korzet/KorzetJelentesMod/6679
A beiratkozás részleteiről érdeklődni lehet a 06/92 573 079 telefonszámon 10-14 óráig Pálinkásné Simon Éva megbízott intézményvezetőnél lehet.
Zalabaksa, 2023. március 20.
Hácskóné Kovács Tímea
jegyző sk.